Lovagi irodalom

Trubadúrlíra

Bernart de Ventadorn:

Látván pacsirtát
 

Látván a pacsirtát, miképp

száll napsugártól boldogan,

majd édesség töltvén szivét,

beleszédül s alázuhan –

jaj, akkor úgy irigyelem,

ki, látom, nálam boldogabb,

s csodálom, a vágytól szivem

nem olvad el s ki nem szakad.

Véltem a szerelem tüzét

ismerni – áltattam magam,

mert most cserébe semmiért

szeretnem kell halálosan.

Övé a szívem, mindenem,

övé minden az ég alatt;

elment s mást nem hagyott nekem,

csupán emésztő vágyamat.

Nagyobb erő hatalma ért,

és elvesztettem önmagam,

hogy megláthattam a szemét,

mely mint derűs tükör, olyan.

Láttam saját tekintetem,

azóta sóhaj fojtogat,

s tudom: miatta elveszem,

mint Nárcisz a forrás miatt.

Nem keresem hölgyek kegyét,

s már nem remélek naivan;

pártjukra keltem – most elég,

nem lesz hozzájuk jó szavam.

Mert egy sincs köztük, ki nekem

fogná annál a pártomat,

ki dúl s öl engem, s azt hiszem,

bíznom egyikben sem szabad.

(Fordította: Havasi Attila)