A honlapról

Kedves Látogató!  

Ez itt egy tanulást segítő oldal, diákjaim részvételével és mindenekelőtt a számukra készült 2010 és 2020 között. Az irodalomtanítást az új NAT bevezetésével felfüggesztettem, ezért sok aloldalon elavultak, olykor elérhetetlenné váltak a tartalmak - elnézést, de ezeket már nem ápolgatom.  Az új NAT-ot annyiban vettem figyelembe, hogy a 2024-től megváltozott írásbeli érettségire való felkészülést online feladatokkal tudom segíteni, erre külön fül van a menüben. Remélem, hogy így is használható még az Interaktív irodalomkönyv.

A tartalomról általában: szövegek, össszefoglalók és interaktív feladatok gyűjteménye ez az oldal, amit a tanítás-tanulás folyamatában használtunk. Teljességre nem törekedtem, ez nem enciklopédia. Az oldalakon gyakran találni diákok által írt szövegeket vagy akár képeket, posztereket, videókat: így az egyes témakörök anyagait tulajdonképpen közösen hoztuk létre, a diákok egymás tanulási folyamatának részeseivé, sőt szervezőivé váltak. 

A honlap igen jelentős mértékben összeollózott információkat tartalmaz: ez következik abból a tényből, hogy a tanulnivalókat mások, máshol, máskor már ezerszer feldolgozták előttünk. Igyekeztünk a felhasznált forrásokat minél pontosabban jelölni.

Kellemes böngészést, információgyűjtést: azaz lényegében jó tanulást kívánok mindenkinek.

 

Göd, 2023. július 19.                                                                                                                                                                                                                                                     Gergelyi Katalin